| ||||||||||
|
A szerkezet percek alatt felépíti saját mását, amúgy semmi mást nem tud. Ön-javító robot jön?
HIRDETÉS A Cornell University kutatói egy olyan robotot készítettek, mely szaporodik: magához hasonló robotokat épít. A találmány azért lehet technológiai mérföldkő, mert sok ideig úgy hitték: a szaporodás képessége egyike azon tulajdonságoknak, mely megkülönbözteti az élőlényeket a tárgyaktól. A robotok egyelőre nem túl látványosak: három-négy kockából állnak. Minden egység el van látva a robot tervrajzát tartalmazó programmal, érzékelőkkel, melyek segítségével képes kommunikálni a szomszédos kockákkal és mágnesekkel melyek az összekapcsolódást könnyítik meg. A robottá összeálló kockák addig mozognak, míg más kockákat további robottá nem állítanak össze – jelenleg kicsivel több, mint egy perc alatt készítenek a robotok másolatot önmagukról.
„táplálni” – vagyis új kockákkal ellátni. Biológusok szerint ez nem reprodukció – Lipson szerint az ők értelmezésük téves: az élőlényeknek is szükségük van táplálékra a szaporodáshoz. A robotnak nem táplálékra, hanem új modulokra van szüksége ehhez. A kísérlet azonban több vonatkozásokban is gyermekcipőben jár még: az eszköz ugyanis más, hozzá hasonló robotok építésén kívül semmi egyébre nem képes. Egy komplex, többek közt szaporodásra is alkalmas gépezet megalkotásához szükséges programról egyelőre nincsen elképzelés. Erre a megoldás egy hangyabolyhoz hasonló szerkezet lehet, melyben a különálló egységek közös feladatokat végeznének el. Ami az alkalmazásokat illeti, a világűr lehet az egyik, ideális terület: ugyanis ha egy kutatószonda ma elromlik, akkor a küldetésnek vége. Egy fentihez hasonló, alkalmazkodásra és saját magát javítani képes szerkezet megnövelhetné az űr-missziók sikerességének arányát. Egy további alkalmazás aknamezők felszámolása lehetne. HIRDETÉS |
![]() SZAVAZÓGÉPMi állt kedvenc kamaszkori posztereden? ![]()
Élő könyvtár: mit kérdezne egymástól a hívő és az ateista?
Szász: az RMDSZ hegemóniáját szervezetépítéssel lehet kikezdeni
Hogyan lesz nemzet emberek egy csoportjából?
JANCSÓ NOÉMI A NYUGATRÓL
Mennyire belemenősek a szexhirdetések feladói?
Mennyire belemenősek a szexhirdetések feladói?
![]() |
|||||||||